Écs
Écs község a borvidék Ravazd - csanaki vonulatának lankás északi részén fekszik. Határának nagy részét mély vízmosásokkal szabdalt dombvonulat uralja. Legkorábbi lakott része a szentmártoni völgy peremén húzódó Győr - Veszprémi út mellett található. A szépen soroló kisebb szőlőparcellák belesimulnak a dombgerincig húzódó település láncolatba. La­kott voltáról régészeti leletek tanúskodnak, melyek a kőko­rig nyúlnak vissza. A mai Écs, Nagy-Écsfalu és Nagy-Écshegy egyesítéséből ala­kult. Első írásos említése 1172-ből való. Ekkor Esu, Echu néven szerepelt. Szőlősök és győri várnépek lakhelye volt, ahol neme­sek és egyházak birtokoltak szőlőterületeket, pincéket.
IV. Béla 1240-ben szabályozta az itt lakó, a győri várhoz tar­tozó királyi szőlőművesek viszonyait. A középkor folyamán birtokolták még a pálosok, a johanniták és a győri székeskáptalan. Később a község újratelepült, de a Rákóczi-szabadság­harc idején Heister tábornok felégette a környéket. 1809-ben Napóleon seregei vonultak át a községen, melyet az ún. dézsmapin­ce homokköveiben lévő francia feliratok is bizonyítanak.
Az 1900-as helységnév­tárban Nagy-Écsfaluként, illetve Nagy-Écshegyként szerepel. A két települést 1936-ban egyesítették Écs néven nagyközségként, ami a szőlőhegyi részt is magában foglalja. A dombság és benne Écs szőlőter­mesztési, feldolgozási hagyományai közel ezer­éves múltra tekintenek vissza. A környező települé­sekhez hasonlóan ez a terület is a bencések szőlőtermő területe volt. Szőlőmű­velési kultúrája máig fennmaradt, amit a zártkerti és az utóbbi időben divatossá vált, nagyüzemi műve­lésre alkalmas völgyi szőlősök is bizonyítanak. Gyakori a városiak telekvásárlása, főként régi la­kóházakat alakítanak át pihenésre, üdülésre, az ősi pincéket felújítják.

 http://www.ecsfalu.hu/

Forrás : http://www.pannonhalmiborvidek.hu